November 17. – Évközi 33. vasárnap, hirdetések a Nagytemplomban
1. A hét ünnepei a következők:
- Kedden Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe lesz.
- Pénteken pedig Szent Cecília szűz és vértanú emléknapja.
2. Szeretetláng engesztelés lesz a Nagytemplomban nov. 20-án szerdán délután 17 órától.
3. Irgalom Forrása dicsőítő és közbenjáró szolgálat lesz november 24-én vasárnap délután fél 4-től a Kecskeméti Nagytemplomban.
4. Továbbra is hirdetjük a gyűjtést a Nagytemplom új szövegkivetítő rendszerének kiépítésére. Hálásan köszönjük az adományokat.
5. Elkezdjük a templomi betlehemes játékra való felkészülést. Azok a 10 és 25 év közötti gyerekek, fiatalok, akik szívesen rész vennének, jelentkezzenek Kristóf atyánál vagy Gergely atyánál minél előbb!
6. A Piarista óvoda szeretettel várja az óvoda iránt érdeklődő családokat 2024. november 20-án, szerdán 16 órától, hogy bepillantást nyerjenek az óvoda életébe. Bővebb információ a kecskeméti Piarista Iskola honlapján és a faliújságra kitett plakáton olvasható.
7. Mához egy hétre, Krisztus Király vasárnapján a fél 11-es misét Bábel Balázs érsek atya mutatja be, jöjjünk el minél többen!
8. November 30-án szombaton du. 15 órától közös adventi koszorú készítés lesz a hittanosoknak a Közösségi Ház emeleti nagytermében. A hozzájárulás ezerötszáz forint koszorúnként. Részletek a kitett hirdetésen olvashatók.
9. Mához két hétre Advent I. vasárnapjával elkezdődik az új egyházi év. Adventben hétfőtől szombatig reggel hat órakor Rorate miséket tartunk a Nagytemplomban. Reggel hét órás szentmisék nem lesznek, nyolc órás szentmisék azonban igen. A hajnali misék alatt gyóntatunk. A hajnali misék után közös reggelit tartunk a plébánián, ezekhez hozzá lehet járulni élelmiszer adományokkal. Szombatonként este hat órakor, a szentmisék előtt kis diameditáció keretében gyújtjuk meg az adventi koszorú gyertyáit a Nagytemplomban. Lesznek városi gyertyagyújtások is a Főtéren szombatonként 17 órakor.
10. A Barátok templomának búcsúja december 6-án pénteken este fél 6 órakor lesz. Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs érsek atya tartja. Előtte 16 órától 18 óráig találkozhatunk a Mikulással, valamint Szent Miklós témában kézműveskedés lesz a Barátok temploma előtt.
11. December 29-én, Szent Család vasárnapján tartjuk a jubiláns házasok megáldását a Nagytemplomban. Kérjük, hogy jelentkezzenek azok a házaspárok, akik 10., 25., 30., 40., 50., vagy 60. házassági évfordulójukat ünnepelték ebben az elmúló évben. Adják meg nevüket és telefonos elérhetőségüket, hogy együtt ünnepelhessünk velük az év utolsó vasárnapján a fél 11-es szentmisén. Ezen a napon kezdődik a Ferenc pápa által 2025-re meghirdetett Szent Év, melynek alkalmából ünnepélyesen megnyitjuk a Társszékesegyház szent kapuját. Kérem, hogy vegyünk rész minél többen ezen az ünnepi alkalmon!
12. Elérkeztek az idei év utolsó hetei. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte idei egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni! A magas rezsi és a növekedő bérkiadások a plébániát, templomainkat, és a Közösségi Házat is nagyon megterhelik. A templomainkat továbbra is nyitva tartjuk a kedves hívek számára, a Közösségi Ház is működik. Kérjük, hogy aki teheti, szíveskedjen az egyházi hozzájárulás minimális összegénél többel hozzájárulni a templom és a plébánia fenntartásához! Gondoljunk erre a perselyadományok gyűjtésekor, illetve a Közösségi Házban tartott alkalmak során is! Az elmúlt pár évben mindennek az ára a duplájára emelkedett. Ha rövid időn belül a perselyadományok és egyéb felajánlások nem fogják követni ezt az emelkedést, könnyen lehet, hogy épületeinket, intézményeinket csak a legszükségesebb és legrövidebb időkre tudjuk nyitva tartani, illetve a plébániai hivatali idő is csökkenni fog. Az egyházi hozzájárulás befizetéséhez tettünk ki csekkeket a középső kis asztalkára. Hálásan köszönünk minden adományt és segítséget!
